Megkezdte működését a demensellátó központ!

Nem csak a demenciával élő időseknek, de családjaiknak is komoly segítséget jelentenek a kibővített centrum szolgáltatásai. A nappali ellátásban részt vevőket a szállításukkal, a hozzátartozókat pedig tanácsadással segítik…  Az önkormányzat egy pályázat segítségével bővítette az Otthon utca 2. szám alatti 3. számú Idősek Klubját egy 28 demens személy nappali ellátását is biztosító épületrésszel. A klub így már 48 idős … Read more

Modernizálták a Tihanyi úti rendelőt

A közel 260 millió forintos támogatást élvező programnak köszönhetően a győriek 21-ik századi körülmények között vehetik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. „A győri önkormányzat kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi ellátás színvonalának folyamatos erősítésére, ezért indította évekkel ezelőtt azt a rendelő-felújítási programot, amelynek során saját forrásból is jelentős felújításokat végeztünk. Emellett igénybe vesszük a pályázati lehetőségeket is, … Read more

205 hely és balett terem az új belvárosi parkolóházban

205 férőhelyes parkolóház épül a Teleki utca – Árpád út csomópontjában. Az ünnepélyes alapkő-letételt hétfőn tartották. Az épület, amely a Győri Balett próbatermének is helyet ad, jövő év decemberétől csillapíthatja a belvárosi forgalmat. A jövőben újabb parkolóházak is épülhetnek. A gyalogos zóna még nagyobb védelme, de a Belvárosba érkezők kiszolgálása is célja annak a projektnek, … Read more

Kezdődik a Vásárcsarnok felújítása, lezárják a parkolót, a csarnok szeptemberig nyitva!

A Herman Ottó utcai Vásárcsarnok felújítását, hozzá kapcsolódóan parkolólemez építését, valamint zöldterület-fejlesztést is tartalmazó projekt a július 16–i munkaterület átadással kezdetét veszi, ez pedig ideiglenes forgalmi változással jár…. Habár a munkálatok elkezdődnek, a vásárcsarnok szeptember 1-ig üzemel! A munkálatokra a város 2 milliárd forint támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból. A győri önkormányzat … Read more

TOP-6.8.2-15-GY1-2016-00001 – Helyi foglalkoztatási együttműködések a győri járásban

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vezetésével, a TOP-6.8.2-15-GY1-2016-00001 azonosítószámú „Helyi foglalkoztatási együttműködések a győri járásban” című projekt keretében, 2016. november 23-án létrejött a Győri Járási Foglalkoztatási Paktum, amely az uniós finanszírozású projekt keretében segíti a Győri járásban élő álláskeresőket. A célcsoport tagok elhelyezkedése érdekében a programba való bevonást követően személyre szóló képzés, illetve a foglalkoztatónak … Read more

TOP-6.3.2-15-GY1-2016-00001 Zöld város kialakítása Győrben

A projekt célja Győr Nádorváros akcióterületének környezettudatos, család- és klímabarát megújítása, ezáltal a város lakói számára szabadidejük hasznos eltöltéséhez alkalmas, vonzó környezet kialakítása, valamint az önkormányzat és a helyi vállalkozások hosszú távú együttműködésével, a köz- és a magánszektor szereplői által tervezett fejlesztések összehangolása, amely a városi környezet megújításán túl a gazdaság fejlődését, a foglalkoztatás bővülését … Read more